Ha a szomszédban hallod

Ha adódik egy nyugodt, négyszemközti pillanat — a lépcsőházban, a kertben, a partner nélkül —, egy halk, ítélkezésmentes szó utat nyithat. Soha ne az elkövető jelenlétében.

• Egyszerű, nyomásmentes mondatok: „Csak szólni akartam, hogy itt vagyok, ha bármi kell.” — nem faggatás, hanem nyitott ajtó.
• Ne minősítsd a partnert, ne mondd ki helyette, hogy „bántalmaznak” — lehet, hogy fél, vagy még nem tart ott; a kapcsolat fenntartása fontosabb az azonnali „megoldásnál”.
• Ne sürgesd döntésre (hogy hagyja el, jelentse fel) — a kilépés folyamat, és a legveszélyesebb időszak is lehet; az ő tempóját tiszteld.
• Tartsd diszkréten: ne beszéld ki a házban, ne pletykáld — ez a bizalmat és a biztonságát is rombolja.
• Ha kéri, adj át segítő elérhetőséget (OKIT, NANE, Patent) — de csak úgy, ha az nem teszi ki veszélynek, ha az elkövető megtalálja.

• Becsöngetni, hogy szembesítsd vagy „móresre tanítsd” az elkövetőt — ez eszkalál, és téged is veszélybe sodor, hiszen ott laksz.
• Fizikailag közbeavatkozni, beállni közéjük — ezt bízd a rendőrségre.
• A bántalmazottat a házban kibeszélni, pletykálni róla, vagy a partnere előtt szóba hozni.
• Számon kérni rajta, hogy „miért nem hagyja már ott” — a hibáztatás elzárja a bizalmat.
• „Ez magánügy, nem avatkozom bele” — a párkapcsolati erőszak nem magánügy, és a falak nem védik meg az áldozatot.
• Megvárni, hogy más szóljon — társasházban mindenki erre vár, ezért gyakran senki sem cselekszik.
• Felvételt készíteni vagy benézni az ablakon — a megfigyelés ne csapjon át zaklatásba vagy magánszféra-sértésbe.
• Az áldozat döntése helyett dönteni, vagy megharagudni rá, ha nem úgy reagál, ahogy várnád.