Egyetemi oktatóknak

• A párkapcsolati erőszak gyakran a fiatal felnőttkorban, az első komoly kapcsolatokban kezdődik — az egyetemi évek épp ebbe az időszakba esnek. [WHO]
• Az oktató rendszeresen, hosszú időn át látja a hallgatót, és sokszor bizalmi viszonyban van vele — észreveheti, ha valaki megváltozik, visszahúzódik, vagy a teljesítménye látható ok nélkül romlik.
• Az egyetemi kontextusnak sajátos jele van: a bántalmazó partner a hallgató tanulmányait is kontrollálhatja — ki ne járjon órára, kivel ne dolgozzon együtt, hagyja ott a szakot. Ez a részvételben és a teljesítményben válik láthatóvá.
• A hallgató cselekvőképes felnőtt: nincs gyermekvédelmi jelzési kötelezettség, a döntés mindig az övé. Az oktató szerepe a felismerés és a megfelelő segítséghez irányítás, nem a beavatkozás.
• Az egyetemnek kiépített segítő rendszere van (mentálhigiénés tanácsadás, esélyegyenlőségi koordinátor, etikai bizottság) — az oktató dolga nem a megoldás, hanem hogy a hallgató eljusson ezekhez.

A cél nem a kihallgatás, hanem hogy a hallgató tudja: észrevetted, és van kihez fordulnia. A döntés és a tempó mindig az övé.

• Keress nyugodt, négyszemközti alkalmat (pl. fogadóóra), és indulj a tanulmányi helyzetből: „Az utóbbi időben más vagy / nehezebben megy. Minden rendben?” — nyomásmentesen.
• Hallgass többet, mint amennyit kérdezel; ne faggasd, ne nyomozz a magánéletében — hagyd, hogy ő vezesse a beszélgetést, a saját tempójában.
• Vedd komolyan, amit mond: „Köszönöm, hogy elmondtad.” „Sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetben vagy.” „Köszönöm, hogy megbíztál bennem ennyire.” — a hallgató érzéseit ismerd el, ne a helyzetet ítéld meg.
• Ne minősítsd a partnert, és ne próbáld eldönteni helyette, mit kellene tennie — a kéretlen tanács és a hibáztatás elzárja a bizalmat.
• Ne mondd meg, mit tegyen (hogy hagyja el, jelentse fel) — a kilépés folyamat és a legveszélyesebb időszak is lehet; tiszteld a döntését és az autonómiáját.
• Irányítsd a megfelelő segítséghez: az egyetem támogató szolgáltatásaihoz (pl. mentálhigiénés tanácsadás, esélyegyenlőségi koordinátor), illetve a témára specializálódott civil szervezetekhez (NANE, Patent) — ezt diszkréten, az ő döntésére bízva.

Az oktatónak értékelő hatalma van a hallgató felett (jegyek, ajánlások, szakmai jövő). Ez bizalmi közelséget adhat, de fokozott felelősséget is — épp ezért a szerephatárok itt különösen fontosak.

• Soha ne használd ki a helyzetet: a kiszolgáltatott, bántalmazást átélő hallgató felé közeledni, függőséget építeni, vagy a segítségért „cserébe” bármit elvárni súlyos visszaélés.
• A hatalmi helyzeted miatt a hallgató nehezebben mond nemet — ügyelj rá, hogy a támogatás soha ne legyen tolakodó, és mindig az ő döntésén alapuljon. [Nftv. 2011. évi CCIV.]
• Tartsd a szakmai kereteket: a segítő beszélgetés a fogadóórán, hivatalos téren belül történjen, ne csússzon át személyes, magánjellegű kapcsolatba.
• Ismerd a saját korlátaidat: nem vagy a hallgató terapeutája, barátja vagy megmentője — a feladatod a felismerés és az irányítás, a szakmai távolság megtartásával.
• Ha maga az egyetem berkein belül (oktató, hallgatótárs) éri zaklatás vagy visszaélés a hallgatót, az etikai bizottság és az esélyegyenlőségi koordinátor az út — ide te is irányíthatod.

• Egyetemi mentálhigiénés / életvezetési tanácsadás: térítésmentes, titoktartással működő szolgáltatás a hallgatóknak — de nem pszichoterápia és nem krízisellátás. [Nftv. 11. §]
• Esélyegyenlőségi koordinátor / bizottság: ha a hallgatót védett tulajdonsága miatt éri hátrány, vagy esélyegyenlőségi kérdés merül fel.
• Etikai bizottság: ha a zaklatás, visszaélés az egyetemen belül (oktató, hallgatótárs részéről) történik — a hallgató ide bejelentést tehet.
• Külső segítő szervezetek: a párkapcsolati erőszak speciális támogatására a NANE és a Patent áll rendelkezésre; krízisben az OKIT és a Lelki Elsősegély (116-123).
• Akut veszély esetén a 112 — az egyetemi tanácsadás kifejezetten nem alkalmas sürgősségi, krízishelyzet kezelésére, ilyenkor a rendőrség és a krízisvonalak az út.
• Add át az információt, ne a döntést hozd meg helyette: a hallgató maga dönt, mikor és kihez fordul — a te dolgod, hogy tudja, hová lehet.

• Kihasználni a tanár-diák hatalmi viszonyt, vagy a kiszolgáltatott hallgató felé személyesen közeledni.
• Faggatni, nyomozni a hallgató magánéletében, vagy „vallomásra” bírni.
• Tanácsot osztogatni, megmondani, hogy „el kell hagynod”, vagy rábeszélni a feljelentésre, szakításra.
• A partnert minősíteni, ócsárolni a hallgató előtt — ezzel a hallgatót zárhatod el.
• Hibáztatni a hallgatót („miért tűröd?”), vagy a döntése helyett dönteni.
• A hallgató közlését kifecsegni kollégáknak, más hallgatóknak — ez súlyos bizalomszegés és veszély.
• Terapeutát játszani, vagy a hallgató magánügyébe szakmai szerepen túl belebonyolódni.
• Megsértődni, ha a hallgató nem fogadja meg, amit mondasz, vagy nem úgy reagál, ahogy várnád.